Fekete galamb

Életem soha nem volt könnyű. Már első pillanattól fogva más voltam. Születésemkor már nem voltam olyan, mint a többiek. Senki sem mondta, mégis tudtam, éreztem.

Különleges, vagy csak egy különc. Egy fekete galamb. Senki sem látott ilyet. Szüleim viszont elfogadtak, úgy ahogy vagyok, vagyis azt mondogattak nekem, de nem így volt. Mindig is próbáltak megváltoztatni, azzá tenni ami nem vagyok és nem is akarok lenni. Nem jöttem rá, hogy tizennyolc éven keresztül domináltak, irányítottak. Nem tűnt fel, hogy akármit akartam, nem volt helyes. Mindig az volt jó amit ok akartak, s sokszor fittyet hánytak arra amit én szeretnék. Elnyomtak a szabad akaratom, döntöttek helyettem nehogy tévedjek.

Viszont egy nap minden megváltozott. Feltűnt egy személy az életemben, ki felnyitotta a szemem. Egy fényes csillag a sötét égen ki megvilágítja a helyes utat és erőt ad. Egy vándormadár ki sokat látott már, és elfogad olyannak amilyen vagy, anélkül, hogy bármit is elvárna cserébe. Elől repült mutatva az utat én pedig követtem őt, elhagyva a családi fészket.

Együtt szálltunk gond nélkül a nagyvilágban. Megvédett a széltől, esőtől, minden veszélytől. Szárnya alá vett és segített minden egyes lépésnél. Mindent megkaphattam mellette amire csak vágytam, nekem viszont a szívem visszahúzott a családhoz, hiányoztak a szüleim, ezért visszatértem a gyökereimhez. De a  fogadás nem olyan volt, amilyenre számítottam. Szüleim tépettek voltak, s csak úgy meredtek a semmibe, szemükben pedig bánat ült. Úgy döntöttem visszatérek hozzájuk, ha cserébe, meghagyják a szabadságom. Megígérték, hogy úgy lesz, én pedig hittem nekik.

Teltek a napok, viszont semmi nem változott, az maradt mint régen. Próbáltak ismét dominálni, a helyzet meg egyre csak romlott. Éreztem, hogy amit tesznek velem az nem helyes, hisz amiért én más vagyok, ugyanúgy jogom van élni mint a többieknek. A családi fészeknek már nem éreztem melegét, helyette csak fagyot kaptam, vastag jégcsapokból épült kalitkát, melyben éljem életem. Ennyit ért az ígéretük. A napok teltével a jég vastagodott, a páncél erősödött, a kalitka meg csak szűkült és a szabadság reményének lángja egyre csak gyengült.

A egyetlen ami életben tartott az egy apró láng, melyet szívembe zártam. Egy láng melyet egy vándorgalamb keltett életre. A szerelem lángja mely éltet és reményt ad mikor minden más megszűnik. Egyelten esély a szabadulásra e kis láng ápolása és egy álom, hogy egy napon, majd ismét együtt szárnyalhatunk szabadon...